Aktuális Fotóalbum Bartók Béla Lépjen velünk kapcsolatba
 
A jelenMunkaközösségVersenyekArchívum

 

Kezdetek

    Az 1940-es évek végén vidékünkön pezsgő kulturális élet indult meg. Adán két kultúregylet alakult,  egy magyar és egy szerb, amelyek működéséhez nagy szükség volt zenészekre. A növekvő életszínvonal lehetővé tette mind több szülőnek, hogy valamilyen hangszerre taníttassa a gyermekét. Ezt az oktatást szakképzetlen zenészek végezték. Ezért már az 1950-es évek elején felvetődött egy alsófokú zeneiskola megalapításának a szükségessége. Erre azonban csak az évtized vége felé került sor.

    Mivel nem voltak meg a feltételek egy önálló zeneiskola létrehozásához, az 1958/59-es tanévben a zentai Zeneiskola tagozataként indult be a munka Szécsényi Ferenc tanító bácsi vezetésével. Az érdeklődés óriási volt, kb. 150 tanuló íratkozott be a képességvizsga letétele után. Az oktatás rendkívül rossz körülmények között történt, Adán a színházterem két termében, Moholon egy használaton kívüli tanteremben. Két évig működött így a zeneiskola, közben javultak a feltételek. 2 újabb előadóteremmel és berendezett szolfézsteremmel gazdagodott az intézmény, valamint három megfelelő képzettségű előadóval.

    Az 1960/61-es tanévet már önálló iskolaként kezdte Bartók Béla Alsófokú zeneiskola néven. Igazgatónak Szécsényi Ferencet nevezték ki. Körülbelül 150 diák volt ebben az időben, legtöbben a harmonika és a zongora szakon tanultak, 10-11 tanár dolgozott velük.

    1962 és 1968 között Cvitkó Ferenc igazgatásával működött a zeneiskola, őt Jakobovics Andor követte az igazgatói poszton. 1969-ben zenekar indul, ahol tanárok és diákok együtt muzsikálnak. 1974-ben megalakul a Bartók Kamarazenekar Birkás János vezetésével, amely kitűnő eredményeket ér el országszerte. Az 1976/77-es tanévben előkészítő tagozaton, hegedű-, harmonika- és zongoraszakon a zeneiskolának 188 tanulója és 13 tanára volt.

    1989-ben Birkás János kerül az intézmény élére és ebben az évben alakul meg a harmonikazenekar Lippai Mónika vezetésével, amely már nemzetközi sikereket is arat. 

    1998-tól 2001-ig Rózsa Ildikó igazgatónő vezetésével működik a Bartók Béla zeneiskola.

    2001 óta Laták Zsuzsanna irányításával fejlődik tovább iskolánk.

 
Srpski Ocean Team